Három

3.

Harry szemszöge
- Eltelt egy újabb nap, és még mindig élünk -

Egész eddig minden zökkenőmentesen ment. Aztán Louis elővette azt a hülye fegyvert, pedig én mondtam neki, hogy ki tudom nyitni a lakatot... De nem, ő, a mindentudó, elintézte a dolgot. Ráadásul most pluszban itt van ez a két csaj is, akiknek az életét veszélybe sodortuk. Még kettővel több ember akire vigyáznunk kell, és aki miatt fájhat a fejünk.

- Baszki Louis, ezt megcsináltad! - Mondom idegesen, amikor látom, hogy szemből is jönnek a harapós rohadékok.

- Jól van, hagyd már abba, úgy volt, hogy egyből le is lépünk. - Szól vissza feszülten Louis.

- Mind a ketten fejezzétek be! - Emeli fel hangját Ray. - Gyertek ide, találtam egy csatornát, arra talán még kijuthatunk.

Mi köré gyűlünk, és nem kis nehézségek árán felemeljük a súlyos csatornafedelet. Persze talán könnyebben menne, ha a többiek is segítenének, és nem kettőnkre hárulna a munka nagy része. Mindegy, azt hiszem ehhez már lassan hozzászokom.

- Menjetek csak. - Engedem előre a két ismeretlen lányt. Az első csaj rám pillant rémülettől nagyra tágult zöld szemeivel, aztán óvatosan le is mászik a csatornába. Utánanézek, majd amikor megbizonyosodom, hogy leért, ránézek a másodikra is. Ő már óvatosabb.

- Menjél előbb te. - Mondja felhúzott szemöldökkel, az aknára mutatva.

- Miért? - Értetlenkedem. 
- Csak. - Válaszol röviden. Továbbra sem mozdul.
- Mit gondolsz, be akarunk zárni titeket, vagy mi? - Rázom meg hitetlenül a fejemet. 
- Menjen már valaki, mindjárt ideérnek ezek a dögök. - Mondja Austin, kellőképpen berezelve.
Még egyszer, utoljára ránézek a lányra, de miután látom, hogy egy lépést sem hajlandó tenni, lemászom. Én csak udvarias akartam lenni. Bár ahogy látom, ez itt már csöppet sem számít...

Lent korom sötét van, az orromig alig látok, így óvatosan tapogatózva igyekszem a fal mellett maradni, és nem beleesni a trutyiba. 

- Mona, te vagy az? - Hallok meg hirtelen egy lágy hangot a közelben.

- Nem, Harry vagyok. - Intézem szavaimat arrafelé, amerre feltételezem, hogy a lány lehet. - Merre vagy? - Kezdek el tapogatózni utána, amíg végül meg nem érintem kinyújtott kezét. Valószínűleg ő is engem keresett. 
Ekkor meghallom ahogy a fémlépcső megnyikordul a következő ember súlya alatt, aztán egy újabb sötét alak jelenik meg mellettem.

- Hol vagytok? - Hallom Zayn szavait is, mire megragadom a kapucniját és odahúzom mellénk.

Ezután szépen sorjában megérkeznek a többiek is. Hál Istennek Paul-nál van pár zseblámpa, amit szétosztogat. A lány, akit én magamban csak ’második lánynak’ hívok, mivel elfelejtettem, hogy az előbb mit mondott neki az ’első lány’, kierőszakol magának egyet, és utat törve odafurakszik hozzánk. Amint meglátja, hogy fogom a barátnője kezét egy mérges pillantást vet rám, mire én azonnal elengedem a csajt.

- Hope mi a francot csinálsz? - Lök szinte félre a lány.

- Semmit. - Mondja az első... Vagyis Hope.

- Nem szabad bennük megbíznunk. - Vált szinte suttogóra a második. Az már egy másik kérdés, hogy miért is jelentené az, hogy megfogta a kezem azt, hogy rögtön meg is bízik bennem? Valószínűleg Hope is valami ilyesmin gondolhat, mivel csak a szemét forgatja és elindul balra, ő pedig követi. Ahogy mi is, mivel itt lent nincs sok választásunk... Némán megyünk a csatorna sötétjében, mindenki saját gondolataiba feledkezik, legalábbis én biztosan, mivel pont azon töprengek, hogy valószínűleg a második csaj nem nagyon bírhat... Pedig semmi rossz szándék nem volt bennem, csak segíteni akartam. Hogy őszinte legyek, eddig nem is tudatosult bennem, hogy ők lányok. Mármint, természetesen azok, de eddig nem törődtem vele, nem gondoltam rájuk úgy, hogy „De jó, most már újra be tudjuk majd népesíteni a Földet, éljen!” Egészen idáig. Persze a csapatunkban is vannak nők, de ők talán még korban is passzolnak. 
Ez is a második miatt van. Ha nem erőlködik annyira, akkor eszembe sem jutott volna... Még egy ideig, biztos nem.

Szóval már körülbelül két órája a sötétben botorkálunk, amikor végül el nem érkezünk egy nagyobb beugróig, ahol egykor valami üzemeltetőterem szerűség lehetett, így itt megállunk egy kicsit pihenni.

- Lehet nem kellene folytatnunk az utat, ahogy nézem mindenki kellőképp elfáradt. - Néz végig a társaságon a jó öreg Ray, csapatunk egyik tiszteletbeli vezetője.

- Szerintem itt nyugodtan éjszakázhatunk, nem hinném, hogy lenne errefelé bármi is. - Szól hozzá Paul is.

Mi hálásan letelepszünk a nyirkos kőre, és kényelembe is helyezzük magunkat, alváshoz készülve. Körbepillantok. Páran már ki is dőltek a kimerültségtől, például Niall, Teo, Austin és Louis. Paul pedig Ray-el és Liam-mel beszélget, ha jól hallom arról, hogy ki őrködjön először. Zayn mellettem ücsörög és...

- Hol van Brant? - Szólalok fel hirtelen, mire mindenki meglepetten pillant körbe. Brant alapjáraton csendes, talán ezért lehetséges, hogy eddig senkinek nem tűnt fel a hiánya.
- Azóta nem láttam, hogy bementetek a házba. - Köszörüli meg torkát Ray, akin látszik, hogy zaklatott. -  Szerintem ő még bent keresgélt amikor eljöttünk, így van esélye, hogy... Túlélte. 
- Menjünk vissza érte. - Tápászkodom fel azonnal.
- Megőrültél? Láttad, hogy egy tucat csattogtató özönlött az utcába! Ha ott maradt már feleslegesen térnénk vissza, leginkább csak magunkat is bajba kevernénk. De remélhetőleg sikerült elmenekülnie, és már úton van a többiekhez.
- A többiekhez? - Hallok meg ekkor egy halk kérdést a lányok felől. Igen, talán számukra ez a legfontosabb részlet a beszélgetésből, de én egyenlőre nem tudok elszakadni attól a ténytől, hogy cserbenhagytuk egyik társunkat, akivel közösen indultunk el a beszerzőkörútra. 
- Igen van még pár ember a csapatban, akik nem jöttek el. A város határában bújtak el, holnapra beszéltük meg a találkozást, akkor indultunk volna tovább. - Magyarázza Ray. Erre a lány már csak egy bólintással válaszol. 
- De most mi lesz a családjával, Susan-ékkel? - Teszem fel a kérdést, ami már egy ideje ott motoszkál a gondolataim között.
- Én bízom Brant-ben. - Zárja le a dolgot Ray ingerülten. 

Pár percig néma csendben ücsörgünk, valószínűleg mindenki Brant elvesztésén töpreng. A többiekhez hasonlóan én is próbálom elhitetni magammal, hogy minden rendben lesz és, hogy volt esélye, de ez meglehetősen nehezen megy, mivel tudom, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Én is kerültem már párszor nehéz helyzetbe, de szerencsém volt, mert mindig akadt aki segített. Tulajdonképpen a fiúk nélkül nem is megyek sehova, mindig együtt vagyunk. 
Ő viszont egyedül van...

- Jó, én vállalom. - Töri meg végül a csendet Zayn. - Az őrködést. Amúgy sem tudnék aludni...

- Én is fent maradok. - Mondja a második lány, dacos tekintettel, akinek mellesleg még mindig nem tudom a nevét. Nem fog megbízni bennünk még egy darabig, az tuti. 

- Oké, akkor pár óra múlva szóljatok a követező embernek. - Adja ki az utasításokat Paul. Erre ők bólintanak és máris elkezdik kémlelni a sötétséget. Egy nagy sóhajjal nyugtázom, hogy eltelt egy újabb nap, és még mindig élünk. Remélem ezt holnap is elmondhatom majd...