Nyolc

8.

Niall szemszöge
- Zombi a hátsó ülésen. Hát persze...  -

- Na jössz már? - Kérdem suttogva Monától, aki eddig mögöttem jött, most viszont ahogy hátrapillantok nem látom sehol. Ekkor előbukkan a sarok mögül.

- Persze csak el kellett intéznem pár rohadékot. - Mondja és hangjában fel vélem fedezni a szemrehányást, ami arra utal, hogy nem segítettem neki.

- Jó, akkor menj te elől, majd leszek én hátul. - Mondom feltartott kezekkel, mire el is viharzik mellettem, és elindul az éjszaka sötétjében. Ha vele vagyok mindig úgy érzem, hogy mentegetőznöm kell valami miatt, amit valójában meg sem tettem, vagy ilyesmi. Eléggé erős jelleme van, vagy legalábbis szeretné, ha mi azt hinnénk.  Szerintem valójában az a probléma, hogy már nem mer bízni. Nem ismer minket, és fél, ha mégis megbízik bennünk, cserbenhagyjuk, esetleg eláruljuk. Reggel beszélgettem Zayn-nel, aki elmondta, hogy tegnap amíg ő volt az őrszem, Mona hajlandó volt vele társalogni. Majd ugye én váltottam Zayn-t, így ésszerűen velem is váltott pár szót. Már akkor sem volt valami beszédes, de ha elég erőszakosan kérdezgettük, azért válaszolt. Látszott rajta, hogy hihetetlenül kimerült, ezért gondolom nem bírta fenntartani a "pajzsát". Így sikerült egy kis bepillantást nyernem az mögé a fal mögé, amit maga köré húzott. Nem sokat beszélgettünk, mert hamar bealudt. 
És itt jött el az a pont, amikor rájöttem, hogy nem is olyan kemény ő, mint ahogy azt mutatja.

- Nem hiszem el, hogy nincs ebben a városban egy kibaszott kórház! - Csattan fel, idegesen beletúrva vállig érő hajába, megállva egy irányjelző tábla előtt.

- Nézd, arra van egy kis rendelő. - Mutatok a kis zöld táblára. - Talán ott is találunk majd valamit.

- Remélem. - Mondja egyik lábáról a másikra állva, miközben elfordul. Hiába kapja el pillantását, tudom jól, hogy hihetetlenül aggódik.

- Nyugi, minden rendben lesz. - Csúszik ki a számon. Ekkor felém irányítja tekintetét, és mintha egy pillanatra látnám átsuhanni arcán a mérhetetlen rettegést és törődést, de lehet tévedtem, mivel miután egy szempillantással később újra ránézek, ugyanaz a keménység pihen rajta. 
Tulajdonképpen ő is csak egy fiatal lány, aki valójában retteg mindentől ami körülötte folyik. Tudom, hogy mindennél jobban szeretne hinni nekem. Szorosan összezárt állkapoccsal bólint egyet, majd sóhajt egy mélyet. Amikor legközelebb visszanéz rám, ismét azzal a távolságtartó idegennel nézek farkasszemet, akinek az álarcát viseli. Segítenem kell rajta. - Na, de menjünk. - Mondom gyorsan, tekintetem elkapva róla.

Ő el is indul a tábla által mutatott irányba, én pedig követem. 

Hamarosan megérkezünk az egykor rendelőként szolgáló romos házhoz, látszik, hogy már sokan gondolkozhattak hasonlóan mint mi. Remélem nem lesz teljesen kifosztva az épület. Azonban most nem is ez a legnagyobb gondunk. 

- Basszus. - Kap a fejéhez Mona, ugyanis a ház előtt több tucat halott dög járkál.. - Most hogy menjünk be? Észrevétlenül esélyünk sincs... - És valóban. Már most látom a járkálókon, hogy megéreztek valamit, élénkebben kezdenek el bolyongani. Utálom, amikor belefutunk egy hordába. Idefele jövet, az út során is simán kinyírtunk ennyit, de azok egyesével voltak. Ha többen vannak, már veszélyesebbek. Mit tehetnénk? Gondolkozom magamban, amikor hirtelen bevillan az ötlet.

- Uálok csali lenni, de... Elterelem a figyelmüket amíg te belopózol. - Fordulok felé. Ő felhúzza a szemöldökét és rám emeli sötét szemeit.

- Tényleg megtennéd?

- Van jobb ötleted? - Kérdem elmosolyodva. - De siess, nem tudom meddig tudom lekötni a figyelmüket.

- Rendben, sietni fogok. - Bólogat, majd egy darabig csak egy helyben toporog. - Khmm. Köszönöm. - Teszi hozzá, miközben  felpattan és elbújik egy bokor mögött, hogy amíg én elterelem a zombik figyelmét, őt ne vegyék észre.

Na, ez az. Bármennyire is nehezére esett, de kimondta. Ezt már vehetem valamiféle haladásnak, nem?

Felállok a kisbusz mellett, ami mögött eddig rejtőzködtünk, majd hirtelen ötlettől vezérelve, beleülök, és megpróbálom életre kelteni. A kulcs benne van, így már csak abban kell reménykednem, hogy van elég üzemanyag is, valamint, hogy nem babrálták meg, nem szedtek ki belőle semmi alkatrészt... Elfordítom a slusszkulcsot, és... Bingo! A motor felmorajlik, én pedig felcsikorogtatom a kerekeket, és elindulok az élőholtak felé, akik a zajra kíváncsian felkapják a fejüket, és egyből el is kezdenek utánam jönni. A visszapillantóban még látom, hogy amint az összes zombi figyelme rám terelődik, Mona elrugaszkodik rejtekhelyéről és besprintel az épületbe.

Teszek pár kört a háztömb körül, amikor hirtelen egy ráncos kéz fonja csontos ujjait nyakamra.

- Mi a picsa? - Nézek egyből hátra, ahol szembe találom magam egy ocsmánysággal, aki már épp készülne megharapni. Gyorsan elrántom a kormányt, így egy hirtelen kanyart követően,  elveszti egyensúlyát és beesik az ülések közé. 
Zombi a hátsó ülésen. Hát persze... A horrorfilmek kedvenc témája, nem is értem miért nem gondoltam rá. Gyorsan amíg próbál felkászálódni, kiugrom a járó autóból, ami folytatja  útját, mindaddig amíg neki nem ütközik egy közeli ház falának. Én gyorsan elslisszolok a másik irányba, remélem, hogy a kocsi egy darabig még leköti a figyelmüket és, hogy nem vesznek észre.