Tizenegy

11.

Harry szemszöge
- Azt nézd, ott egy rendőrállomás -

- Ez biztos jó lesz? - Kérdem kilépve a bolt ajtaján, kezemben cipelve a teli vodkás üveget. Szerencse, hogy egyáltalán sikerült valamit találnunk, amikor már majdnem mindent teljesen kifosztottak. Bár megértem. A vodkáért én sem vagyok annyira oda...

- Persze haver, a lényeg, hogy pia legyen. - Húzogatja vállait az előttem haladó Louis.

- Oké. - Vonom meg én is vállam, aztán elindulok utána az úttest közepén.

Épp gondolataimba feledkezve vánszorgok, tulajdonképpen azon rágódom, hogy mi lesz ezután. Mármint ha Hope tényleg... És ekkor Louis hirtelen megáll előttem. Majdnem le is ejtem az üveget, amikor nekimegyek.

- Azt nézd, ott egy rendőrállomás! - Mutat a távolba. - Vajon mi lehet bent? - Kezd el egyből lelkesedni, miközben egy fülig érő vigyor terül szét arcán. Jól ismerem már, így tudom mi fog következni.

- Hát nem is tudom... Azt hiszem én inkább nem akarom megtudni - Vakargatom fejem bizonytalanul. Tényleg nem tartanám a legjobb ötletnek, hogy bemenjünk.

- Ne már... Lehet vannak még fegyvereik! Végül is ez a külváros, nem biztos, hogy teljesen kifosztották az őrsöt... - Érvel végül is jogosan. Én sóhajtva az ég felé fordítom tekintetem, de azért végül bólintok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok kíváncsi.

- De siessünk. - Mondom neki, bár valószínűleg ebből már semmit nem hall, mivel már el is kezdett rohanni a rendőrség felé. Én iparkodom utána, bár mire odaérek, ő már rég bent van az épületben, így el kell kezdenem keresgélni. 
Nagyszerű. Egyik kezemben az üveget egyensúlyozom, másikkal meg egy botot tartok magam elé, rögtönzött fegyverként, arra az esetre, ha felbukkanna egy harapdáló. Nem épp a legjobb fegyver, de ha más nincs, megteszi ez is.

- Harry, ide gyere. - Hallom meg egyszer csak Louis hangját a közelből, így a hangzavar irányába indulok. 

Mikor odaérek azzal találom magam szembe, hogy egy eltorlaszolt ajtót próbál meg kiszabadítani.

- Basszus, legyél már egy kicsit halkabb, szarban leszünk, ha megjelennek a kommandós zombik. - Erre felvont szemöldökkel fordul felém.

- Örülök, hogy a humorérzékedet még nem vesztetted el, de akár segíthetnél is. - Paskolja meg vállam.

Én csak megrázom a fejem és elkezdem óvatosan leemelgetni a felhalmozott tárgyakat és bútordarabokat. 

Mikor végül szabad lesz az ajtó, intek Louisnak, hogy menjen csak előre. Én tényleg nem szeretném, ha a nyakamra vetné magát egy vérszomjas zsaru.

Barátom bólint egy aprót, majd elkezdi lassan kinyitni az ajtót. Már majdnem olyan szintig nyitva van, hogy belássunk, amikor valami belülről nekifeszül és elkezdi kifelé nyomni. Mind a ketten az ajtó kitámasztását tűzzük ki célul, ezért egyszerre ugrunk felé. Azonban késő. A bent lévő alak kidugja a fejét és Louis keze irányába kezdi el csattogtatni fogsorát.

- A rohadt életbe! - Visít fel a srác, aki a következő pillanatban félre is ugrik az útból, ezzel rám hagyva a munka jelentős részét, azaz az ajtó támasztását, hogy ne zúduljon a nyakunkba hirtelen egy egész hadsereg... Mérgesen pillantok felé, miközben ő valami szúróeszközt keresgél.

- Nyomd oda a fejét, vagy valami, egy pillanat és segítek... - Mondja viszonylag nyugodtan. Köszi...

- Louis, ne tökölj már annyit, rohadt erős ez a dög vagy dögök, tudom is én mennyien vannak. Ott van az a bot, amit az előbb hoztam intézd már el! - Szűröm ki fogaim között. Erre ő végre veszi a lapot és így is tesz. Azaz fejbe szúrja a legalább egy mázsás csúfságot, ami az ajtónak volt támaszkodva. 

- Húú, szép példány. - Méri végig az uniformisba öltözött egykori rendőrkapitányt. - De ezt nézd! - Bök felvidultan az öve felé, ahol egy fegyver díszeleg. 

- Fantasztikus, akkor mehetünk már? - Kérdem idegesen fülelve, mivel mintha ismét valami halk hörgést hallanék, bár már lehet csak képzelődöm...

- Várj, itt lehet van még több is. - Lép be a szobába.  És, bár rossz előérzetem van, mégis hajt a kíváncsiság, ezért követem. Egy viszonylag nagy helyiségben találjuk magunkat, ami egykor talán egy kihallgató szoba lehetett, egyetlen egy kicsi ablakon szűrődik csak be a halovány fény, ami a hamarosan eltűnő napból származik. 

A terem másik felében pár asztal és szekrény, valamint egy ajtó található, ami egy sötét és hátborzongató folyosóra enged kilátást. Kiráz a hideg.

- Nincs itt semmi, menjünk már. - Fordulok türelmetlenül a komódokat feltúró Louis felé. 

- Csak még egy pillanat... - Ekkor ismét visszafordulok az ajtó felé, aminek a túloldalán megjelenik egy újabb rendőr... Azaz volt rendőr.

- Oké, akkor... Látogatód akadt... - Louis erre felém kapja tekintetét, majd követve pillantásom, ő is az ajtóra néz.

- Ezt figyi! - Veszi elő a hangtompítós puskát, majd le is lövi vele az ocsmányságot. - Imádlak bébi. - Csókolja meg végül a fegyvert. Nem, kicsit sem viszi túlzásba...

Ezek után persze jön a többi zombi is, így végre ő is felfogja, hogy tényleg itt az ideje indulnunk. Be is célozzuk a kijáratot. Természetesen nekem ekkor jut eszembe, hogy amiért valójában jöttünk, a pia, ott maradt a szobában. Szólok Louis-nak, hogy addig fedezzen, mindjárt jövök. Szélsebesen visszafutok érte a kihallgató helyiségbe, ahol meg is ragadom az üveget, és már rohannék is tovább, amikor meghallok egy gyanúsan emberinek tűnő hangot. Fülelek egy kicsit és újra hallom az üvöltést. Igen, ez kétségkívül ember volt. Gyorsan körbepillantok. Tudom, hogy ha egyben megszeretném úszni ezt a kiruccanást, menekülnöm kellene. De nem tehetem. Muszáj segítenem.

- Baszki. - Káromkodom el magam, aztán futok is a hang irányába. Miután gyorsan minden helyiségbe benézek, és sehol nem találok senkit, kirontok a hátsó ajtón. Ott találom meg őt...