Negyvenhét

Hahó!

Minek után a múltkor leírtam, hogy meglepetésszerűen fognak érkezni a  részek (Így kevésbé hangzik drasztikusan) hát... Tádámm, itt is lenne egy! 

Megjegyzem épp elkezdődött a vizsgaidőszakom és tanulnom kellene... Igen, kellene. :)

Tekintve a szabadidőm mennyiségét szerintem még az is lehet, hogy kidobok pár részt Karácsonyig. Szóval maradjatok velem mindenképpen! És továbbra is adjatok magatokról életjelet, ha kérhetem! Kellemes mindjártittatéliszünet időszakot mindenkinek! 

Puszi: Griny xx

47.

Liam szemszöge

-Vajon lehet ezt még tovább fokozni?-

- Azt hiszem… - Szólalok meg, bár hangom a hosszas hallgatástól rekedt, így megköszörülöm torkom, mielőtt újra belekezdenék. – Azt hiszem, lassan vissza kellene mennünk. Niall-éknak gőzük sem lehet róla, hogy hol vagyunk már ennyi ideig. – Rögtön Teo-ra pillantok, tőle várok először megerősítést. Nem szól semmit, csak biccent egyet. Akkor rendben.

- Induljunk. – Siet el mellettem Zayn. Nincs elég időm arra, hogy szemügyre vehessem arckifejezését, de látszólag ő is elég feldúlt. Végül is ez nem is csoda, mindazok után, ami történt.

Lassan már kezd megszokottá válni a halott légkör, ami körülvesz minket. Mindenki némaságba burkolózva tapossa az avart a táborunk felé. Azt hiszem, senki nem tud és nem is akar nem a halott fiúra gondolni. Még ha el is kalandoznak gondolataim, a végén mindig nála lyukadok ki. Lehetetlen. Lehetetlen elfelejteni, hogy ez az új világ egy újabb felesleges áldozatot követelt. Vajon meddig tart ez még? Meddig kell még ártatlan embereknek meghalnia? Vajon én meddig bírom?

Ezekkel a cseppet sem pozitív gondolatokkal vonulunk vissza a táborig.

Amint kilépek az apró kis tisztásra, szívem ismét ugrik egy nagyot. A mai napon már sokadszorra.

Az összes cuccunk szanaszét van, a sátrak felborogatva, a holmik szétdobálva, a barátaink pedig sehol. Ránézek a csapattársaimra. Az arcokról tisztán le tudom olvasni, hogy legtöbbjüknél most jött el az a pont, hogy vége. Feladják. Zayn a térdeire veti magát és az égre emeli tekintetét, Teo idegesen belerúg az egyik összedőlt sátorba, Paul pedig leveti magát egy farönkre és a rég kialudt tűzbe bámul.

Mi történhetett? Hova mehetett Niall és Mona? És Harry-ék? Miért nem érkeztek még vissza? Bár lenne valaki, aki megválaszolja kérdéseimet. Mennyivel egyszerűbb is lenne az élet.

- A rohadt életbe! – Ér be minket Louis is. – Hát itt meg mi történt? – Lépked óvatosan a széthajigált dolgok között.

- Ezt mi is szeretnénk tudni. – Dörzsölgetem lehunyt szemekkel homlokom, miközben én is lerogyok a tuskóra.

Hangom hosszas hallgatás követi. Egy pisszenést, egy apró kis neszt sem hallani. Mindenki csak ül és gondolkozik, bár én tudom, hogy ez nem lesz sokáig így. Azt hiszem ezt szokás úgy hívni, hogy a vihar előtti csend. Valakinek el kell indítania a lavinát. Ugyan miért is ne lehetnék ez a valaki én? Essünk túl rajta.

Felállok a korhadt fatönkről, és odalépek az egykori lakhelyemhez. A sátor kilapítva hever a földön. Leguggolok mellé és szépen lassan megemelem, majd elkezdem helyrepofozni. A tartó pilléreket kiegyenesítem és újra a földbe döföm, a hálózsákom és a holmim összeszedem. Páran követik a példám és segítenek a tábor felélesztésében, a legtöbben azonban továbbra is csendesen ücsörögnek és figyelik a tevékenységünket.

- Ti egyébként nem gondoljátok úgy, hogy meg kellene keresnünk őket? – Pislant fel Louis. Kérdését egyenesen nekem szegezi, közben szemeimbe bámul. Arca nyugodtságot tükröz, de én ismerem. Agya minduntalan kattog, valószínűleg épp azt próbálja kitalálni mi is történhetett, és hogy mi legyen a következő lépés.

- De, nagyszerű ötlet. Az előző kis mentőakció is olyan jól alakult, nem? – Rázza meg fejét Zayn. A srácon már jelét sem látom a nyugodtságnak, viselkedése teljes ellentéte Louis-énak.

- Hagyd már, ez abszolút nem az ő hibája volt. – Veszi pártfogása alá a kék szemű fiút Teo.

- Sőt, egyikünk hibája sem volt. – Nézek körbe a társaságon, majd végül pillantásom megállapítom Zayn-en. Tisztában vagyok vele, hogy részben önmagát okolja a történtekért. Mindig is lelkiismeretes típus volt, egészen biztosan úgy véli, hogy valamilyen abszurd okból kifolyólag ez most az ő hibája. Pedig téved.

A srác lemondóan és talán egy kicsit már belefáradva megrázza a fejét.

- Vajon lehet ezt még tovább fokozni? – Kérdezi. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy költői kérdés volt, mégis válaszolok.

- Nem szeretném megtudni. – Válaszolom. Felesleges lenne azzal etetni, hogy nem. Hisz én honnan is tudhatnám ezt biztosra?

- Viszont az, hogy itt ücsörgünk a seggünkön, senkin nem fog segíteni. – Emelkedik meg Louis hangja is. Kezdődik.

- Lehet csak elmentek valamerre… Sétálni. Kikapcsolódni. – Szól bele először a beszélgetésbe Ray. Ezt szerintem most ő sem gondolja komolyan.

- Sétálni. Csak úgy kedvtelésből sétálni… Nyilván. – Nevet fel gunyorosan Louis. – Azt elképzelhetőbbnek tartom, hogy belesétáltak ők is ezeknek a mocskoknak a csapdájába.

- Nem, én sem hiszem, hogy ilyesmiről lenne szó. Amúgy is… Láthattad, hogy ők… Már senkit nem tudnak bántani. - Igyekszem a legkegyesebben kifejezni magam. Óhatatlanul is Teo-ra pillantok. Ő csak keresztbe font kézzel nézi szóváltásunkat. Feleslegesnek látja, hogy belefolyjon. 

- És mi van, ha többen voltak? Vagy ha elbújt még több olyan idegbeteg is? Vagy ha őket már korábban elfogták? Liam akkor mi van, he? – Áll fel, majd közelebb lép hozzám. Úgy néz ki, mint aki mindjárt rám veti magát, hogy kiverje belőlem a válaszokat.

-  Fogalmam sincs! Én csak próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Már ezt sem szabad Louis? Azt akarod, hogy ne bizakodjunk? Akkor tessék, vedd át a helyem. Legyél te az, akihez mindenki fordul, akitől mindenki ilyeneket kérdezget. Mondd te az emberek arcába, hogy nem tudod mi történik, és hogy sejtelmed sincs, hogy mit tehetnél. Rettegj te azért, hogy hozol egy rossz döntést! Hogy te leszel az, akit mindenki okolni fog! Tessék. – Kelek ki magamból teljesen a végére. Azt hiszem ezt a fajta viselkedést senki nem szokta meg tőlem, ezért elképedve bámulnak rám sorstársaim. Kiakadásom oka pedig összeszorított állkapoccsal tűri tekintetem. Kicsit visszavett ugyan, de látom, hogy még mindig forrong. Nem érdekel.

- Nem vagyok én senkinek és semminek a vezetője. El lehet menni. Csinálj, amit akarsz. – Megyek el mellette úgy, hogy abszolút nem bánom, amikor vállam véletlenül nekiütközik övének.

Pár lépés megtétele után hallom, hogy ciccent egyet, majd így szól.

- Tudod mit? Baszd meg Liam. Basszátok meg mindannyian. – Hátra sem kell pillantanom, hogy el tudjam képzelni arckifejezését. Tisztán látom magam előtt, ahogy úgy grimaszol, ahogy szokott, ha berágott valakire. Ezek előtt ez az arckifejezés nekem még sosem volt címezve. Hát eljött ennek az ideje is. A legjobb barátaim is ellenem fordulnak.

A következő dolog, amit meghallok, az a levéltakaró zizegése a hátam mögött, ami arra enged következtetni, hogy valaki épp távozik a köreinkből. Csak nem Louis?

- Seggfej. – Dünnyögi orra alatt Zayn. Ezek szerint ő mellettem áll. Már nem mintha annyira örülnék a kialakult helyzetnek, és nem mintha pártfogókra lenne szükségem. Én egyszerűen csak elmondtam a véleményem.

Ezek után már tényleg nincs kedve senkinek a társalgáshoz, így szinte kivétel nélkül mindenki a saját dolgára igyekszik.

Épp a lányok sátrát állítom fel, amikor pár perccel később meghallom, hogy valaki közeledik az erdő felől.

- Na mégis meggondoltad magad? – Előz meg a kérdéssel Ray.

Ám azonban ahelyett az arc helyett, akire mindenki számított, Niall bukkan elő.

- Mi van? – Kérdezi összezavarodva. A hirtelen jött öröm, ami a szőkeség megjelenésének köszönhető, rögvest szerte is foszlik, amikor szemügyre veszem. Arca verejtékezik, látszólag erőlködik és eltekintve arckifejezéseit fájdalmai is lehetnek. Ez gondolom bekötözött lábának köszönhető. A fásli kikandikál térdig felszaggatott farmerja alól.

- Azt hittük Louis vagy. Mi történt? – Zavarja le gyorsan a magyarázkodást Zayn, rátérve a fontosabb témára.

- Lerohant minket egy horda. Esélyünk sem volt ellenük, ezért elmenekültünk. – És ezzel be is fejezi. Látszólag nem csak engem zavar szófukarsága.

- Kérlek, ne kelljen veled is összevesznünk. Mondd már. – Hördül rá Zayn.

- Találtunk egy lest és felmásztunk a csattogtatók elől. Egy félreértés következtében azonban a létrát ledöntöttük. Ott éjszakáztunk, addigra már csak kevesen maradtak. Én leugrottam és… - Hallgat el egy egészen rövidke kis időre. – És rögtön idejöttem segítséget szerezni.

- A lábad meg útközben bekötöződött... - Jegyzi meg felvont szemöldökkel Teo.

- Ja, az... Nem. De lényegtelen. Mona vár. 

- Szóval ő még ott van? De minden rendben vele, ugye? – Kérdem rögtön. A szőkeség elkapja tekintetét, amikor szemébe nézek. Habozik.

- Persze. Louis hol van? – Hirtelen témaváltás. Rettentő furcsán viselkedik a srác.

- Épp az előbb lépett le. Megelégelt minket. Mindegy, had fortyogjon csak magában, mi menjünk el Monáért. – Hangoztatom máris a tervem.

- Nem! – Rivall rám. – Mármint meg kellene őt is várnunk. – Teszi hozzá kissé zavarban.

- Hogy… Mi? – Csupán ennyi a reakcióm. Normál esetben ő lenne az első, aki rohanna vissza a lány megmentésére. Valami tuti nem stimmel vele.

- Úgy értem… Nem kellene egyedül itt hagynunk… Ha esetleg visszajönne közben, lehet megrémülne, hogy eltűnt mindenki. – Habog össze-vissza.

- Niall ne hülyéskedj már. Mona ott vár ránk gondolom totál kétségbeesve, te pedig Louis lelkivilága miatt aggódsz? – Tárja ki értetlenül karjait Teo.

- Én csak… - Gördül le egy izzadságcsepp halántékán. – Mindegy, igazatok van. Menjünk. – Bólint egyet végül beleegyezően, majd elindul az ösvényen, amelyről érkezett.

- Várj, vigyünk valamit a segítségére? – Állítja le azonban rögtön Teo.

- Ja, nem. Nem kell. Semmit. – Ingatja fejét nemlegesen.

Ismét megpróbálok arcáról leolvasni bármiféle magyarázatot viselkedésére. Semmi. Továbbra is csak az az érthetetlen zavarodottság.

Mielőtt elkezdeném követni az ismét elinduló fiút, még megbizonyosodom róla, hogy a fegyverem nálam van. Meglapogatom a pisztolyt, majd a többiek után megyek.

Nem kell sokat gyalogolnunk, hogy elérjünk egy rettentő furcsa fa épülethez. Vagy… gyakorlatilag mi is ez? Nem csak simán egy épület, hanem épületegyüttes… Nem, inkább egy erőd. Ez egy erődrendszer.

- Niall. – Fogom meg az előttem haladó fiú vállát. Ő hátra sem pillant, egyre csak közelít a gyanús erődítmény felé.

- Ez meg mi a retek? – Áll meg mellettem hirtelen Teo, amikor neki is leesik, hogy itt nem csak egy egyszerű vadászlesről van szó…

A szőke srác tesz még pár lépést, majd megáll és hirtelen megfordul.

- Én… Sajnálom… - Nyögi ki nagy nehezen. Látom rajta, hogy folytatná még a mentegetőzést, de valaki beelőzi.